2012. december 5., szerda

Alvóbaba

A minap, mikor Évával beszélgettem, megjegyezte, hogy nem rakok fel babákat a blogra.
Tény. Igaza van.
 Nem, mintha nem készülnének, csak valahogy kicsusszannak a kezeim közül. Hétfőn és kedden reggel is adtam fel egyet, de az az igazság, hogy valamikor éjjel ejtettem rajtuk az utolsó öltést. Fáradt voltam, gyatrák voltak a fényviszonyok, nem vonz a fotózás, stb... Magyarázkodhatnék.
Helyette, inkább teszek fel egy képet egy alvóbabáról.
Ez a kis babácska készült a közös varráson. Jellegzetes tulajdonsága, hogy az egyik lába vastagabb, mint a másik (Évával ugyanis véletlenül elcseréltük a babatestünket :)) Ezt a tulajdonságát használtam ki és kapott felemás zoknit. Ha már felemás a zoknija, kapott 3 színű fonalból hajat is. Aztán a zoknihoz kívánkozott ez a szép anyag, amit Andi barátnémtól kaptam.  (és nagyon jó volt vele dolgozni, és olyan vidám ebben a hideg időben, szóval köszönöm!)

Fogadjátok szeretettel ezt a bohókás kis babát:




(És ugye mindenki látja, milyen szépen esik nálam a hó?! Mammkának köszönhetem. :))

9 megjegyzés:

  1. Milyen szépen esik a hó Nálad is..)))))Tüneményes ababa!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? A mások nem akart működni. De ez tökéletes. Köszönöm!

      Törlés
  2. Azt gondolom keresek még neked anyagokat,ha ilyen huncut lánykák öltözködnek belőle. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annak örülnék! Neked mindig olyan csodaszép anyagaid vannak. Ha lehullik egy-egy darab, gondolj csak rám, meg a babákra! :)

      Törlés
  3. Szépen esik a hó,tisztán látszik,igen;-)
    A baba tündéri,olyan kis szeleburdi a más-más színű zoknikkal.......mit tegyünk,ezt találta hirtelen a fiókban,fontosabb dolga is volt-például nézni a havat,mint égi tüneményt-,mint az egyiknek megtalálni a párját;-)
    Szóval Évának igaza van,ha módodban áll,mutasd a babáidat,kérlek mert csak nézegetni is olyan jó őket....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom olvastad-e Ottolina és a Sárga Macska történetét? Ottolina felemás cipőgyűjteménnyel büszkélkedhet:) (azóta a lányom is gyűjti a fél pár cipőket, a módfelett apró tárgyakat és szerfelett különleges semmiségeket) A könyvet egyébként Anita fordította (Mamzi) és nagyon jó!
      Szóval, miért ne lehetne félpár zokni-gyűjtemény... (azok úgyis mindig elvesződnek a mosógépbeli párhuzamos dimenzióban)

      Igyekszem majd a fotózással. Tényleg! Nagy-nagy hiányosságom ez nekem.

      Törlés
    2. Sajnos nem olvastam a történetet.....úgy látom komoly hiányosságaim vannak;-)
      Szerintem nekem is van félpár zokni gyüjteményem,ami azt jelenti,hogy egy kosárkában tartom az említett ruhadarabokat.Nos nem mindig párosítom őket össze vagy ha igen,akkor éjjel mikor kergetőznek-játszanak, mindegyik ott alszik el ahol éppen elfárad.Mikor reggel felvenném őket előfordul,hogy nem találom a párját így felemás zokni kerül a lábamra,a bakancsban meg úgysem látszik:-)

      Törlés
    3. :)
      Szeretem a rejtett, csak magamnak szóló titkokat. (a zoknid is ilyen). El lehet ábrándozni fölötte és somolyogni magunkban (amit persze senki sem ért).
      Majd egyszer elárulom az enyémet. :)

      Törlés
  4. Tyű,most kiteregettem a nagynyílvánosság elé,pedig elég lett volna csak neked elárulni;-))
    Nos várom majd a tiéd!:-))))

    VálaszTörlés