2012. december 10., hétfő

Emőkének

HAJNAL ANNA: ÉNEK

Sem esőnek dobolása,
sem szeleknek ordítása
fel nem riaszt engemet,
sem a fáknak gyenge zöldje,
rigó hímje, kakukk hölgye
nem indítja szívemet,
nem énekek és nem színek,
gyönge szagok, réti hímek,
kankalin, sem ibolya,
nincs ajkamnak mosolya.

Vággyal nem, búval sem élek,
mint gubóban lepkelélek
szálak fonnak át meg át,
minden tagom mozdulatlan,
sorsom csak áll fordulatlan,
csillagzat vagy délibáb.
Minden szólam szólalatlan,
minden lépés indulatlan,
fényes ködfolt a jelen
s időm múlik jeletlen...

Küllők, kerekek forognak
újszülöttek fintorognak
s ríni kezdnek hirtelen,
malmok, tyúkok kotkodálnak,
völgyek csúsznak, hegyek mállnak
s kizöldülnek esztelen,
hagyom mállni akik mállnak
zabáljanak, kik zabálnak,
sutban, zugban, szemeten
ki mint tehet, úgy tegyen:

énfölöttem mint az álom
csillag áll az éghatáron,
nagy szövőszék, távoli,
kinek rengő motollását,
selyem gyolcsa suhogását
egyre vélem hallani.
Énköröttem láthatatlan
gubó készül, bonthatatlan,
fojtó, fojtó kegyelem,
elveszejtesz szerelem.


2 megjegyzés:

  1. Most mélyen meghatottál engem,erre a versre nem is igazán találok szavakat!Köszönöm,csodálatos!
    Ölellek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondoltam, hogy Neked is tetszeni fog! :)

      Törlés