2012. október 18., csütörtök

Henna

Sok-sok évnyi hosszas vívódás után, kedden este hennát rakattam a hajamra. (Ez így nagyon egyszerűen hangzik, ám mégsem volt az.)
Nem szoktam festetni a hajam és rém konzervatív vagyok haj ügyben. Most mégis - külső tényezők hatására* -elgondolkodtam rajta. Szintetikus festék egyértelműen kizárva. Maradt a régi ismerős henna.
Henna ügyben már régóta nyomozok, így volt sok-sok összegyűjtött háttér információm, valamint van egy nagyon kedves fodrászunk, aki partner volt ebben a bolondságban. Így hát megrendeltem a hennát.
Miután megérkezett, a megbeszélt időpontokat többször is lemondtam. (berezeltem, na!)

Aztán eljött a nagy nap! Főztem egy kis sötétítő oldatot dióburokból, kávéból és szegfűszegből, aztán usgyi a fodrászhoz. Persze este, sötétben. Merthogy a hennát sokáig kell a hajon hagyni, kérem szépen. Így este felkerült a pakolás a hajamra, majd bedunsztoltuk fóliával, törölközővel, és mentem az ágyba aludni. Illetve nem sokat aludtam. Rettentően féltem, hogy az én magyar-barna hajam égővörössé változik. (akkor muszáj lenne fellendítenem a hazai sapkaipart)
Ötkor kidobott az ágy, annyira türelmetlen voltam. Leöblítettem, megszárítottam és láss csodát! Ilyen lett:


Nem használtam sampont, balzsamot, csak egy kis citromos illóolajos öblítővizet.  És gyönyörű fényes, puha.
Azért írtam meg ezt a posztot (mert rém büszke vagyok, hogy meg mertem próbálni és imádom az új hajam), hogy ha van olyan, aki szeretné kipróbálni és hezitál, ne tegye! Vágjon bele nyugodtan. Nem fog csalódni.
Ha segítség kell, írjatok nyugodtan! 


*elhangzott ez a mondat: "Sok az ősz hajszálad, valamit kezdeni kell vele. Nem vagy még mamóka." (hiúság, átkozott hiúság!)

8 megjegyzés:

  1. Ha nem lennék szőke mániás azaz inkább fehér,bizonyisten kipróbálnám!Gyönyörű és fényes lett a hajad!!!!!

    VálaszTörlés
  2. A kép alapján Neked jól is áll ez a szőke. Én kicsit háklis vagyok a hajamra (szeretem úgy, ahogy Isten adta). Most kirúgtam a hámból. :)

    VálaszTörlés
  3. Csak melíroztatom,az alap magyar barna nekem is,és eléggé őszülök,hiába no,nem vagyok már 20 éves.....mellesleg a hajamra én is háklis vagyok,tudnék mesélni....

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű színe lett! Ez az a szín, amit én is szeretek - bemosókat használok, de mindig eltűnik a boltok polcáról egy idő után az, aminél végre "színileg" megállapodnék. Leírnád nekem pontról pontra, hogy mit kell beszerezni -és Te hol szerezted be - és hogy pontosan mit és hogyan csináltál? Köszönöm szépen előre is.
    Mégegyszer: szép lett nagyon!
    e-mailem: zoldlific0101@freemail.hu

    Krikszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy Neked is tetszik!
      Egy kis türelmedet kérném, mert elég sűrű a mai és a holnapi napom, de összeszedem és átküldöm, amit szeretnél 1-2 napon belül!
      Isten hozott Nálam! :)

      Törlés
  5. Válaszok
    1. Köszi! Az a jó benne, hogy még nem múlt el a varázsa és még mindig imádom. :)

      Törlés
  6. Szia!
    Elég régi a poszt, de talán emlékszel még hogy milyen keveréket milyen arányban használtál? Illetve a kiinduló hajszíned kb milyen volt?

    VálaszTörlés