2012. szeptember 12., szerda

Arról a szememről, amelyik néha megcsal... (nem baj az)

Ma reggel, mikor mentem le a hegyről, az utcánkban láttam egy asszonyt. Kosárral a karján ballagott felfelé, ugyanolyan hajjal, ugyanolyan tartással, sőt ugyanolyan kosárral a karján, mint édesanyámé.
 Lassítottam, hogy sokáig tartson a pillanat.
Valami végtelen hálát éreztem ez iránt az ismeretlen asszony iránt, akit azelőtt még sosem láttam. Hálás voltam, hogy eszembe juttatta azt az embert, akit egyébként sohasem feledek...
Talán Ő is így jött volna felfelé a házunkhoz. A gyerekek, meg az orrukat a konyhaablakhoz nyomva lesték volna mikor jön már, mint ahogy én vártam nagyanyámat régen.
Ha az a volna ott nem volna...
Ma lenne 64 éves.
Áldás, békesség.




/Simon András grafikája/

4 megjegyzés:

  1. Elszorult a szívem. Volt hasonló élményünk... Nagyonfurcsa egyben kellemes érzés volt. Nem is tudtam, hogy egy a születésünk napja édesanyáddal. És emlékszel milyen élethelyzetben ismertük meg egymàst?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi sem történik véletlenül, nem igaz?

      Törlés
  2. Nagyon szépen és kedvesen írtad le a jelenést... Emlékezz békével, jó szívvel...--------()@

    VálaszTörlés