2012. február 8., szerda

Kamilla

Nagyon régóta érlelődik bennem a szappankészítés gondolata. Illetve Andi-barátném régóta érleli bennem ezt a gondolatot. :) Talán egy éve is van már, hogy először megemlítette. Azóta szépen, amolyan lassú víz partot mos módon lökdösött a téma felé. (elvégre az alapvégzettségemet tekintve csak bennem bujkál az a kémikus :))
És most íme meg lett az eredménye:


Szépséges, illatos kamillás-olívaszappanok születtek
És én olyan boldogságos vagyok tőlük.
Igaz még csak most kerültek elő a két napos meleg bugyolálás alól és még négy hetet kell érniük (lévén olíva alapúak), de már most imádom őket.
És az is biztos, hogy nem állok meg itt. Éppen egy hajbalzsam valamint arckrém (esetleg tonik) recepten dolgozok. Persze lesznek még szappanok is, csak szeretném látni milyen az eredmény - és arra ugye 4 hetet kell várni.
Ennek a szappannak az alapját úgy készítettem, hogy desztillált víz helyett egy jó tömény kamillateát főztem. Erre is kíváncsi vagyok vajon mennyire lesz így tartós. A színe és az illata is csodálatos, remélem sokáig bírja. 
Esetleg van valakinek tapasztalata, ötlete a továbbiakra? Nagyon örülnék neki.

8 megjegyzés:

  1. eSti, ez csodásan néz ki, ha még az illata is ilyen mesés........

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony az illata is csodás. Kapott egy kis kamilla és néhány csepp narancs illóolajat. Hmmm... (mindig megszagolgatom mikor elmegyek mellettük :)

      Törlés
  2. óóóóóóóóóó, alig várom, hogy kipróbálhassam. De jó :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is várom. Már most is olyan jó krémes ahogy megfogom (remélem nem múlik el :)). A fele a tiétek ám! :)

      Törlés
  3. Azt hiszem joggal mondhatom büszke vagyok rád....
    Nem hiába volt kjeldahl meg a többiek...
    Egyébként nagyon csodaszépek....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jesszusom, tényleg... :D Kjeldahl! Este nyolcig güriztem vele, több napon keresztül... :) Mikre nem emlékszel!? (meg amikor majdnem felrobbantottam a szerves labort, kicsit túlmelegedett a rendszer, mindenki jégért rohangált :D) Most leülök egy KV mellé nosztalgiázni...

      Törlés
  4. Hmmm,de finoman néz ki! Milyen ügyes vagy!!!!!le a kalappal! Na,most kiderül,hogy van-e szóellenőrzésed....
    Vaaaannnnn!:( És az a dupla,cifra,alig látható.....:( Megpróbálom bepötyögni....
    Pussz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, de aranyos vagy, hogy segítesz! :) Köszönöm!
      Persze azóta sem boldogulok vele. Amióta beüzemeltem ezt az újfajta blogger rendszert folyton falakba ütközöm. Majd este megpróbálom kitanulni.

      Törlés