De nehéz is önmagunkra nézni

Szeretek korán kelni. A ház ilyenkor úgy veszi magára a csöndet, mint puha, meleg palástot. A tudatom ébred legelébb -  a testem ilyenkor még mozdulatlan -  számba veszem a napi teendőket, mint kutya a kölykeit. Ma reggel is , többek között azt gondoltam: „anyut mindenképp fel kell hívni, mert nagyon rég nem beszéltünk, mi lehet vele?” Aztán reccsent a padlódeszka és átsuhant rajtam egy hideg, rossz érzés: már rég nincs kit felhívnom…

Ha felnőtt leszek...

"Ha felnőtt leszek,

s te egész piciny, 

majd úgy leszek, 

hogy ne félj soha!"

Töretlen lelkesedéssel

és némi plusz szabadidővel, újra itt. :)

Fogadjátok szeretettel: